Hogyan védekezhetek?
Vírusvédelem
Amikor azt a kérdést tesszük fel, hogy hogyan védhetjük meg gyermekünket az interneten, akkor két dolgot kell szem elött tartanunk. Az egyik, hogy gyermekünk ne férjen hozzá olyan tartalmakhoz, amelyek korához mérten még nem neki valók, valamint, hogy mások ne férjenek hozzá az Ő eszközeihez. További szempont, hogy számítógépről, vagy mobil eszközről beszélünk.
Nyilván, ha a gyermek több eszközzel rendelkezik, nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak egyik eszközének a védelméről gondoskodunk, és esetenként ennek ára van.
Notebookok és asztali számítógépek védelme.
Elsődleges szempont minden eszköznél a vírusvédelem. Második a szülői felügyeletet ellátó szoftverek. Ezekkel az ellenőrzésnél foglalkozunk.
De a legelső védelmi elem, hogy a gyermeknek a számítógépen saját felhasználói fiókot hozzunk létre úgy, hogy a gyermek csak felhasználói szintű jogosultságokat kapjon, és ne rendszergazdai jogokat. Így a gyermek bejelentkezésével induló programok nem férnek hozzá korlátlanul a számítógép erőforrásaihoz.
Nézzük elsőként a vírusvédelmet.
Ennek vannak ingyenes, valamint díjköteles változatai is. Természetesen nem mindegy, hogy mit választunk, hiszen a szolgáltatások köre sok esetben annak függvénye, hogy a telepített alkalmazás fizetős, vagy sem, de az ingyenes alkalmazások között is találhatunk a célnak megfelelő programokat. Választáskor a következő szempontokat tartsuk szem előtt:
A vírusírtó mindenképpen rendelkezzen a következő három védelmekkel:
- Fájlrendszer védelem – vizsgálja át a számítógép fájljait. Ez minden vírusírtóban benne van.
- Levelezés védelem – amennyiben levelezőprogramot használ a gyermek (outlook, pegazus, thunderbird) akkor a vírusírtó ellenőrizze a bejövő leveleket.
- Web védelem – a vírusírtó ellenőrizze az internetforgalmat, mert a legtöbb esetben a vírusok böngészőbe beépülő modulokként érkeznek gépünkre.
A számítógépre települő vírusok ma már jellemzően az ú.n. trójai típusú vírusok, tehát a felhasználó közreműködésével kerülnek a számítógépre. Gyanús program telepítésével, ismeretlen gyártó által jegyzett böngésző kiegészítő letöltésével, vagy illegális (feltört) programok telepítésével kerülnek a számítógépünkre. Természetesen nem csak trójai vírusok kerülhetnek számítógépünkre, de kis odafigyeléssel a legtöbb esetben ma már elkerülhető a fertőzés. Vírusokról bővebben ezen a linnek olvashat: https://hu.wikipedia.org/wiki/Malware
Ezeknek a vírusoknak két fő csoportja van. Egyik, amelyik az identitásunkat-, vagy ezzel kapcsolatos fájljainkat lopja el, másik pedig amely valamilyen saját célra akarja felhasználni számítógépünket.
Az első csoportba tartozó vírusok közé tartozik például a manapság nagyon sok kárt okozó zsarolóvírusok, amelyek személyes fájljainkat (dokumentumok, képek, levelek) kódolják olvashatatlan formába és csak egy meghatározott összeg kifizetésekor küldenek visszakódoló eljárást a felhasználónak. Ilyenkor személyes fájljainkkal élnek vissza pénzszerzés céljából. Rossz hír, hogy a legtöbb esetben a küldött eljárás nem állítja vissza a fájlokat, így fizetni semmilyen esetben sem szabad. Az ilyen zsarolóvírusok jellemzően levél mellékleteként érkeznek, és zip kiterjesztéssel vannak ellátva. Erről bővebben az alábbi linken olvashat: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ransomware
Fontos, hogy ha gyermekünk levelezik hívjuk fel a figyelmét, hogy ismeretlen feladótól érkező levelet kezeljen fenntartással. Nem valószínű, hogy egy nyereményjátékon, amelyre nem nevezett, és amelyet egy számára ismeretlen idegen országban játszanak, nyerjen több ezer dollárt. Bár nem a vírusvédelem témakörébe tartozik, de hasonló módszer, amikor valamilyen nyeremény ígéretével személyes adatokat csalnak ki levélben ismeretlenek. Fontos tehát, hogy felhívjuk gyermekünk figyelmét, hogy személyes adatait (és ide tartoznak a fényképei is) csak különösen indokolt esetben – például hivatali ügyintézés - küldje el interneten keresztül.
A második csoportba tartozó vírusok alkalmasak például arra hogy a megfertőzött számítógépeket hálózatba szervezve támadásokat indítsanak egy adott célállomás ellen. Gondolom senki sem szeretné, ha számítógépe hasznos munkavégzés helyett kormányhivatalok védelmén próbálna áttörni, pedig az ilyen vírusok ezt teszik.
Az alábbi ábrán az látható, hogy egy adott pillanatban a különböző államok irányába hány betörési kísérlet történik. Az ilyen betörési kísérleteket jellemzően a fent említett ú.n. zombihálózatok követik el. Erről bővebben az alábbi linket olvashat: https://kiberhaboru.hu/

Identitáslopásnak minősülnek még a személyes adatok eltulajdonítására irányuló kísérletek. Ez lehet személyes fájlok lopása – itt jellemzően bankkártya, vagy bankszámla adatokat keresnek a tolvajok – de nem ritka például a webkamera elérése. 2014-ben óriási vihart kavart, hogy egy vírusírtó szoftvert gyártó cég felfedezett egy hálózatot, amely webkamerák feltörésével jutott kompromitálló képekhez, videókhoz, melyekkel zsarolta áldozatait. A témáról bővebben ezen a linken olvashat: http://hvg.hu/tudomany/20141126_on_letakarja_a_laptopjan_a_kamerat_lehet
A tanulság, hogy a gyermek számítógépén mindenképpen legyen valamilyen vírusvédelem. Microsoft Windows esetében segíthet a döntésben, hogy a Microsoft kiket ajánl. Ezt a következő linken ellenőrizhetjük:
https://support.microsoft.com/en-us/help/18900/consumer-antivirus-software-providers-for-windows#AVtabs=win7
Mobiltelefonunk védelme
Természetesen mobil eszközünk védelme sem hanyagolható el. A népszerű gyártók (Avast, AVG, Kaspersky) mind készített mobileszközre való vírusellenőrző alkalmazást. A teljesség igénye nélkül íme néhány elérhetősége:
Eset: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.eset.ems2.gp
Kaspersky: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.kms.free
AVG: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.antivirus
McAfee: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.wsandroid.suite
Avast: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.avast.android.mobilesecurity
A következő részben az eszközök feletti ellenőrzés kérdéskörét járjuk végig.
Kapcsolat
© 2017 Netikett. All Rights Reserved | Created by Borbély Péter